Könnyű eper joghurtos torta

Hozzávalók

Piskótához:
6 tojás, 12 evőkanál cukor, 10 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, pici só, pici sütőpor
Krémhez:
450g epres joghurt, 250g mascarpone, 2 dl tejszín, 15 dkg eper, 1 tasak expressz zselatin fix, porcukor ízlés szerint.
Díszítéshez:
10 dkg eper, piros –fekete fondant, előzőleg kislányommal közösen elkészített mézeskalács figurák és ostyalap

Leírása

2 db 3 tojásos kakaós piskótát sütöttem 20 cm tortasütőben.
A 3 tojás fehérjét pici sóval és 6 lapos evőkanál cukorral kemény habbá verem, bele teszem a tojások sárgáját és a lisztes keveréket (4 evőkanál liszt 2 evőkanál kakaópor, pici sütőpor).
Darabonként kb. 30 percig sütöm 180 C-on légkeveréssel (tűpróbáig).
A krémhez az epret kicsit összeturmixolom, majd belekeverem a joghurtot, a mascarponét és végül a zselatin fix-el felvert tejszínhabot, esetleg ízlés szerint porcukrot.
A piskótákat kettévágom és megtöltöm a krémmel, a külsejét is vékonyan bekenem, hogy a fondant jól tapadjon. A piros fondantot vékonyra nyújtom és bevonom vele a tortát, majd fekete fondantból kivágott fekete pettyekkel díszítem. Tetejére az ostyalap került és eperrel illetve a mézeskalács figurákkal díszítettem.

Szakács Beatrix

2021-07-02 14:33:38