Meggyes pitém

Hozzávalók

A tésztához:
20 dkg liszt
12 dkg vaj
1 csipet só
1 db tojássárgája
1 tk sütőpor
1 ek cukor
2 ek tejföl
A töltelékhez:
1 ek zsemlemorzsa
30 dkg meggy
2 ek cukor (+ a szóráshoz)
1 ek étkezési keményítő
rumaroma
fahéj
A tetejére:
1 db tojásfehérje

Leírása

ELKÉSZÍTÉS
A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd összegyúrjuk a tészta többi hozzávalójával (annyi tejfölt adunk hozzá, amennyit felvesz, hogy lágy, könnyű, de nyújtható tésztát kapjunk).
A töltelékhez a meggyet kimagozzuk, és pár percig főzzük a fahéjjal, a cukorral, a rummal és annyi vízzel, amennyi ellepi. 2 evőkanálnyit kiveszünk a levéből, csomómentesre keverjük a keményítővel, és visszaöntjük. Pár perc alatt sűrű, kocsonyás állagúra főzzük, majd félretesszük.
A tésztát elfelezzük, téglalap alakúra nyújtjuk, majd az első réteg tésztát beletesszük a 20x20cm-es tepsibe. Megszurkáljuk villával, megszórjuk zsemlemorzsával, és elosztjuk rajta a meggyes tölteléket. Megszórjuk egy kis fahéjas cukorral, majd beborítjuk a másik tésztával. Villával alaposan megszurkáljuk, lekenjük a tojásfehérjével, és 175 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Miután kihűlt, szépen szeletelhető

Gáyer Józsefné

2018-10-06 19:20:35

A recept feltöltési időszak lezárult.
Sorsolás október 18-án.

Süssük ki együtt
A biztonság mesterműveit!

Gondoskodjon szerettei, önmaga jövőjéről, és megajándékozzuk!

Életbiztosítások a postán!


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Recept adatok

A receptfeltöltés belépés után érhető el.

Nyeremények

Töltse fel kedvenc
desszertreceptjét és a desszert fotóját, hogy megnyerhesse

a 2 fős wellnesshétvégét a hévízi Lotus Therme Hotel & Spába

vagy a 2 db Media Markt utalvány
egyikét (50 000 vagy 25 000 Ft értékben).